Reggel arra keltem, hogy lent Luke-t valaki nagyon felhúzhatta. Lassan lesétáltam a lépcsőn. Láttam, hogy megint az a David gyerek volt ott.
-Hope az enyém! Nem fogod el venni tőlem! Úgy ahogy az apád se vette el tőlem!-csapta be az ajtót Luke.
Ahogy megfordult és észre vett oda jött hozzám és egy csókot nyomott az ajkaimra. Amit én viszonoztam is. Amikor elváltak az ajkaink Luke kicsit elmosolyodott.
-Ma kell vissza menned az orvoshoz nem?-simogatta a hasam.
-De!-tettem a kezem a kezére.
Felöltöztünk és elindultunk az orvoshoz. Luke összekulcsolta az ujjainkat amikor beértünk a rendelőbe. Rengeteg kismama volt ott. El se tudom magam képzelni majd a 9.hónapba. Akkora pocakkal. A gondolkozásomból egy aranyos női hang zökkentett ki. Ahogy felálltam el is felejtettem, hogy az ujjaink össze voltak kulcsolva. Ezért amikor felálltam Luke-t is magammal rántottam. Ő csak morgott egyet és be jött velem ő is. Megint arra az asztalra kellett fel feküdnöm. Az orvos megint egy olyan ragacsos izét rakott a hasamra. Aztán elkezdte rajta mozgatni azt a szerkezetet. A monitoron pedig meg jelent a mi kicsikénk.
-Nagyon egészséges a kis srác! Élettel teli kis gyermek lesz!-mosolygott ránk az orvos.
Mi pedig viszonoztuk a gesztusát és mind a ketten rá mosolyogtunk.
awww Hemmings babba ☺ siess
VálaszTörlés