Pár nappal később:
Ma visszük haza Bryan-t. Már most teljesen Luke. Ha nagy lesz tiszta olyan lesz mint az apukája. Ugyan olyan szívdöglesztő. Bele tettem a babahordozóba. Ő pedig a csodaszép kék szemeivel bámult rám. Én pedig egy apró mosolyt villantottam felé. Enni valóan édes. Miközben néztem két erős kart éreztem a derekamon. Megfordultam és Luke-al találtam szembe magam.
-Indulhatunk kicsim?-mosolygott rám.
-Igen!-csókoltam meg.
Össze szedtük a cuccokat. Én vittem Bryan-t. Ahogy kiértünk a kórházból egy srác fogadott minket aki nagyon ismeretlen volt számunkra.
-Sziasztok! Én James vagyok. David unoka tesója!-mutatkozott be.
Mi csak pislogtunk mint hal a szatyorba. Hát a srác nagyon másképp nézett ki mint Tony és David.
-Hát ugyan azt amit a többiek akartak!-mondta majd elment.
Mi pedig lesokkolva álltunk ott. Mikor észhez tértünk beültünk a kocsiba és persze Bryan-t is betettük. Most még nagyobb veszélybe vagyunk. Főleg, hogy itt van a kicsi. Ezért James-t is minél előbb el kell tüntetni a képből. Ha nem akarjuk, hogy Bryan-nak baja essen. Meg persze mi sem akarunk meghalni.
-Baby! Asszem el kell mennünk Sydney-ből!-jelentette ki Luke.
-Édes! De úgy is követni fognak oda is!-néztem a kék szemeibe.
-Faszomat! Megint igazad van!-vert bele egyet a kormányba.
Ennél rosszabbat el sem tudok képzelni.
most komolyan? :O :O :O siess
VálaszTörlés